Amikor egy álom szertefoszlik..

Szóval aki már rendszeresen olvas, vaaagy ismer, az tudja, hogy repülégépbuzi vagyok és hogy már mióta de nagyon ott is szeretnék dolgozni. Említettem már szerintem, hogy elküldtem az önéletrajzomat az egyik ismerősömnek, aki ott dolgozik, hogy valahogy jutassa már bele egy megfelelő kézbe az önéletrajzomat. Nagyon rendes volt és meg is tette, ezért is sok sok puszi és köszönet itt is Jorci! :)
Mivel ez még tavaly volt így teljes mértékben lemondtam az egészről, mert lassan február van és még olyat említette Jorci, hogy majd januárban lesznek a meghallgatások. Szóval volt bennem egy olyan érzés, hogy áhh...kevés voltam én oda és ezért nem hívtak. Persze a többi helyről sem, ahova elküldtem, pedig nem menedzsernek jelentkeztem gondolhatjátok. Január 29-én megcsörrent a telefon. Láttam, hogy egy hetvenes szám az, így tudtam, hogy valamilyen melóval kapcsolatos hívás lesz, mert amúgy se hív soha senki.
A hölgy bemutatkozott és mire elmondta a nagyon hosszú szöveget, ami a cég bemutatkozásához tartozik, addigra már nagyon füleltem, mert kíváncsi voltam, hogy kitől hívtak. Meglepődtem mikor kiderült, hogy a reptérről!! :)) Remegett kezem-lábam, örültem nagyon mert behívtak péntek 9-re a Malév sporttelepre, mert ott van az iroda. Tényleg nagyon boldog lettem, ugyanakkor elkezdtem parázni, hogy jaj mi lesz az angol résszel, meg mibe menjek, nincs is egy rongyom se amit ilyen interjúra felvegyek.....tiszta női parák. :)
Angol miatt Petit hívtam segítségül, hogy ha lehet talizzunk és akkor valahogy próbáljunk meg kommunikálni, begyakorolni, mert félek. Sajnos ez nem jött össze a végén, mert nem volt ideje átjönni, de mindegy is így utólag. Átnéztem pár neten található tesztet, de a végén már úgy voltam vele, hogy ha nem tudok makogni semmit, akkor ez van, jobb nem lesz. Nagy nehezen kitaláltam mit vegyek fel, mert azért mégis csak nekem álommeló a dolog, nem akartam csövesmódjára menni, persze máshova se mentem volna úgy, csak na, szerintem értitek mit akarok mondani ezzel. Csütörtökön még megnéztem, hogy hova kell menni pontosan, buszok menetideje stb. Aztán este persze semmit nem aludtam, reggelre olyan voltam , mint egy zombi, de ez mindig így van, amikor izgulok sajnos. Viszont meglepően jól bírtam a dolgot, mert ezen kívűl annyira azért nem izgultam(meg is lepett).
Amikor a reptér buszon ültem, volt már rajta olyan, aki szintén oda jött, lehetett látni rajta :D, meg amolyan megérzés. :) Így könnyebb volt odatalálni :D Nagyjából fél és 3/4 9 körül értem oda, mikor bementünk, már voltak ott páran kb. 10-en lehettünk. Mi voltunk a 9 órás csoport, mint az később kiderült.
9 óra után behívtak egy csoportos tájékoztatóra, ahol elmesélték, hogy mi is ez a munka valójában. A Wizzair keres külön check-ineseket, most kivételesen, bár ilyenről még nem hallottam. 4 illetve 6 órában és nevetségesen keveset ígérnek fizunak, vagyis úgy mondom, hogy végülis nem lenne az rossz, ha amúgy mellette lenne más is, de ilyen 4:30-24:00 váltakozó időbeosztással ez elég esélytelen, és mindig változik. Szóval nem pontos adatok, de azért erre lehet számítani: 4órásra br. 55ekörül, 6órásra br.78e körül. Ezek emelkednek elvileg 1 vagy 3 hónap után 4órás br. 76e körül, 6órás br. 98e körül. De már nem nagyon emlékszem. Így amúgy jól hangozna, de benne van az is, hogy bármikor be kell menned, nem biztos, hogy csak 4 órázol, hanem járatkéséseknél lehet abból a 4-ből 10 is(persze pótlékkal fizetik) reggel 6 előtt és este 10 után hoznka visznek taxival. Nem jár már kafatéria. Ezen a tájékoztatón megpróbálták elrettenteni ettől a melótól azt, akit csak lehet, de nem ijedtünk meg :) Aztán mindenki kiment és egyesével hívtak be minket, vagyis magunktól mentünk, mert önként jelentkezőket vártak :) Elsőnek az egyetlen fiú ment be, de kb. 20 percet volt bent..na itt már gondoltam, hogy nem lesz egy könnyű menet, sokáig fog tartani ez az egész. Kijött és az első kérdés az volt, hogy volt-e angol(úgy látszik erre nem csak én paráztam rá), de azt mondta, hogy nem volt, csak róla kérdezgettek, meg szójáték volt. Mindenki megnyugodott, engem is inkább csak az zavart, hogy mivel nem ettem semmit, meg amit ettem is kijött belőlem emiatt pedig irdatlanmód korgott a gyomrom :D Elég vicces volt, hogy a nagy csendben morgott a hasam. Mivel a lányok közben felosztották már a sorrendet, én eléggé a végére kerültem, de annyira eltolódott az egész, hogy már a fél 11-re rendelt csoport tagjai is szállingóztak befelé. Mondjuk a másik csoport már elég érdekes fazonokból állt. Lassan én következtem, de előtte még kimentem levegőzni és ott beszélgettem egy másik lánnyal. Aztán jöhettem én. Addigra már nem voltam ideges, legalább is nem éreztem magam annak, inkább magabiztosnak. Az első kérdés, amit tudtam már előre, hogy miért szeretnék itt dolgozni. Kiskorom óta rajongok a repzikért, vonzz ez a miliő, minden ilyesmit. Aztán mi lenne az az egy dolog amit kitörölnék az életemből. Hmmm...na erre mit válaszoljak, meséltem a bajai életemről, az akkori barátomról..talán kicsit túl hivatalosra és tudatosnak hatott,ahogy meséltem...még én magam is meglepődtem magamon, milyen diplomatikusan, határozottan beszéltem erről az egészről. Még ha a fele nem is volt igaz, de feltaláltam magam. Minek örülök az életben, egy dolgot mondjak. Maga az ÉLET! Ha ezt lehet dolognak nevezni. Minden nap tartogat új dolgokat, ezeket megfogni, megragadni, kihasználni....ezeket is szépen diplomatikusan. Aztán a szójáték következett. Szavakat mondtak és nekem arról mi jut eszembe. Templom-hit, család-szeretet, egyenruha-munkaruha, főnök-felettes...ezekre emlékszem. Biztos itt vágtam el magam. Ekkor még nem tudhattam. Mindenki a beszélgetés után kijött és várt a visszahívásra, mert egyből közölték ki az aki továbbjutott. És akkor visszamentem. Komolyan mondom magabiztos voltam, addig a pontig. És akkor mondták, hogy NEM! És NEM akartam elhinni. Erre a válasz az volt, hogy túl jólelkű vagyok és túl jószívű. Szerintük ez a munka most nem nekem való. Hmmm....ekkora csalódottságot is rég éreztem, kb. kurvanagy pofon az élettől, hogy van olyan hely, ahol történetesen szemétnek és gecinek kell lenni? Oké, tudom az elején közölték, olyan ember kell, aki a jég hátán is megél...de utálom ezeket a pszichológiai faszságokat, hogy abból majd jól leszűrik, milyen az ember. Erre volt jó a szójáték. Szóval nem kaptam esélyt, csak idáig jutottam.  Vigyem be az önéletrajzomat az irodába, adjam oda a csajszinak, mert majd hívnak ha lesz megint hasonló interjú, csak más cégnek...akkor még nem is tudtam, hogy ez egy faszság ugye, mert miért is kellennék én másnak, ha túl jószívű vagyok erre a munkára eleve, szóval tuti nem hívnak már onnan többet, meg a csajszi mondta, hogy azért ha akarok jelentkezni majd megint akkor küldjem azért el az önéletrajzom, biztos, ami biztos... csak ugye akkor, az alatt a nyomás és kiábrándultság alatt ez nem jutott a kis csöppnyi eszembe. Miután végeztem úgy kiviharzottam, mint valami üldözött madár, csak el onnan. Bőgni a dühtől nem bírtam, meg nem is akartam, nem tértem magamhoz. hazafelé az út kurva lassan telt, azt hittem sosem érek haza, pedig expressz buszokkal mentem. Hazafelé még láttam a repziket elmenni, kicsit másképp néztem utánuk, de nem utáltam őket, miért is tenném, ez nem az ő hibájuk. De úgy gondolom az enyém sem. Így, hogy már eltelt 2 hét, már lenyugodtam, elmúltak a rossz érzelmek. Igaz mikor aznap hazaértem már itthon bömbölve meséltem el, hogy nem hiszem el, hogy ez van. Túl jólelkű voltam erre a munkára. Nem bírnám a stresszt. Gondolom ez jött le...és legyen igazuk, ha már így történt a dolog, annak oka van. Hiszek benne. valami jobb vár rám, ezért nem lehetek most a tanfolyamon. Fogjam fel így. Biztos oka van. Már könnyebb, a repülőket ugyanúgy nézem, de már valahol kiölték a vágyat belőlem, hogy ott dolgozzak. Vagyis jobban mondva, kicsit nyomatékosan közölték a tényt és emiatt másképpen gondolok az egészre. Biztosan nem vagyok odavaló. Azért még szeretnék ott dolgozni, de már nem hiszem, hogy lesz rá adandó alkalmam. Megmarad álomnak...mert ugye az álmainkat senki nem veheti el tőlünk! ;)