Szóval nézelődöm most már a kiadó szobák közt, annyi féle dologra kell figyelni, meg készülni, hogy néha elveszek a rengetegben, meg megunom...akkor abba is hagyom, mert a végén még kikészülök. Egyenlőre még minden tájékozódás jellegű, mer amíg Marci melózik, addig nem megyünk sehova, de én már nem nézek itthon állást, belefáradtam és teljesen kilátástalan. Ott tart a dolog, hogy már teljesen felbosszant, hogy nem értem miért nem vagyok jó sehova, még csak egy állásinterjúra sem! Van tapasztalatom eladásban, nem tartom magam szar embernek és lustának, nem szoktam kerülni a munkát nem jellemző rám. De egyszerűen senkit sem érdekel a tapasztalatom, már arra gondolok, hogy 27!! évesen öregnek számítok egy pult mögé. Nem tudom meg mert sose derül ki mi a baj. Eszembejutott az önéletrajzom is, hogy lehet az a szar, de már elküldtem pár ismerősnek, hogy ugyan hagyja már jóvá, vagy van-e rajta valami hiba..rossz a kép, régimódi..nem tudom. Mindenki azt mondta eddig, hogy semmi baj vele. Itt már senkit nem érdekel, hogy mit dolgoztál, miben vagy tapasztalt...ezt veszem észre. Lassan már itthon is csak árufeltöltőnek, segédmunkásnak, vagy takarítónak mehetek el..legalábbis én erre tippelek, mert még csak be sem hívnak sehová, hogy legalább egy személyes találkozó keretein belül el lehessen dönteni, hogy kellek-e vagy sem. De így, hogy be sem hívnak, nem egyszerű. Belefáradtam. És ha már itthon is segédmunkásnak lennék jó, akkor minek maradjak éhbérért, akkor inkább külföldön leszek segédmunkás, árufeltöltő, takarító. Ennyi. Jól gondolom? Szerintem jól.
Egyetlen nagyon fontos dolog van ebben az egészben, ez pedig Marci. Ha Ő nem lenne, nem is tudom. Annyira, de annyira hálás vagyok az Úrnak, hogy mellém választotta, mert az Ő hozzáállása és meglátása az, ami előre visz. Ő nem pánikol, mindig nyugtat, hogy bepakolunk, megyünk és megleszünk valahogy, ne aggódjak. Ha olyan embereknek is sikerült, akik teljesen életképtelenek, akkor nekünk miért ne? Lesz tőkénk, nem a semmibe megyünk, meg kell tanulni gondoskodni magunkról, de megoldjuk!! És ilyenkor mindig annyira örülök, mert kettőnk közül én leszek az, aki bömbölni fog, ha valami bajt érez és Ő ott lesz majd mellettem, hogy felpofozzon, hogy térjek észhez és megnyugtat, hogy minden rendben lesz, ne aggódjak!! Ezt kellene magamban is tudatosítani, nem kéne ennyire túlspirázni a dolgokat, hogy mi lesz, jaj mi lesz, mert a végén beleőrülök és Murphy, hogy valami beüt és akkor kikészülök. Sodródni az árral, persze amennyire lehet tudatosan és csak a pozitív oldalát nézni a dolgoknak. Új hely, új emberek, új szokások, más hozzáállás. Ezek jó dolgok, még ha a haza hiányozni is a fog, annyira nagyon sok barátom nincs itthon, hogy a barátok elvesztése fájjon, aki olyan, azzal ezután is fogom tartani a kapcsolatot, megnyugodhat!! :) Szóval a helyzet és körülmények majd adni fogják, mindig mi legyen a következő lépés. :) Úgyhogy nagyon örülök, hogy Ő az Én emberem!! :))))
Most megyek tanulok főzni, mert nem árt tudni dolgokat, amiknek majd ott igazán hasznát veszem, ha magunkra leszünk utalva. Majd jelentkezem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése